A pogányok világosságává teszlek

A pogányok világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig. Ézs 49:6b

 

         Mikor a nyári táborokat terveztük, akkor beterveztünk egy 3 hetes szabadságot, amelyet egy misszió meghívására Magyarországon, Dél-Dunántúlon szerettünk volna eltölteni. Útközben egy ottani lelkipásztor megkért, hogy segítsünk a napközis táboruk megszervezésében. Eleinte visszakoztam, de aztán az igére gondoltam, amelyet nemrég kaptam, s azt mondtam rendben!

         Még nem voltunk tisztában, hogy mi az a vállalkozás, amire igent mondtunk. Mikor belekezdtünk a szervezésbe, már akkor derengett, hogy ezek nem Kárpátaljai gyerekek, más a mentalitásuk, és a gyökereik. Ez be is igazolódott, mind a viselkedésük, mind a beszédük alapján. A tisztelet, az messzemenően ismeretlen fogalom sokuk számára. A fegyelmezési trükkjeink legjavát kipróbáltuk, s bár közel 150 tábort és 5 napos klubbot szerveztünk eddig, még hasonló esettel nem találkoztunk.

         A fő cél az evangélium hirdetése, a megtérésre való hívogatás volt. De olyan közegben, ahol egy 12 éves fiú azt mondja a szemembe, hogy ő nem hisz Istenben, és mindent megtagad, sőt direkt módon beleszól a tanításba, és provokál, nagyon nehéz. Az imádságunk még mélyebb volt, s reménykedtünk abban, hogy Isten Szentlelke meghozza a kellő gyümölcsöket. És meg is történt. A 43 gyermekből 3 kislány válaszolt Isten hívására, és szívébe fogadta az Úr Jézust, mint személyes Megváltóját.

         Könyörögjünk ezért a vidékért, mert az aratnivaló nagyon sok, de a munkás viszont nagyon-nagyon kevés! Egy igevers jut eszembe a Jeremiás Siralmaiból, amely megfesti ezt a képet, hogy milyen állapotok uralkodnak: „Kelj föl, jajgass az éjszakában, az őrködés kezdetén! Öntsd ki szívedet, mint a vizet, az Úr színe előtt! Emeld föl hozzá kezeidet gyermekeid életéért, akik elaléltak az éhségtől minden utcasarkon.” Jer sir 2:19; Nagy a lelki éhség, és a gyermekek el vannak alélva. Könyörögjünk! Kérjük az aratás Urát, hogy küldjön aratókat!

Áldott Feltámadás ünnepet

Egy szolgálat biblikus megalapozása

Egy dinamikusan növekvő szolgálat alapvető feltétele, hogy legyen egy Istentől szóló elhívás, amelyben megfogalmazódik a kezdet, a helyes helyzetfelmérés és a végcél. A vezető feladata nem kevesebb, mint látni a jelenvaló helyzetet, és megtervezni azt az utat, hogyan érkezhetünk a végcélhoz.

Elég ködös talán az, ami itt most elhangzott, de gondoljuk végig lépésről lépésre.

Az első lépés: Az elhívásom abba a szolgálatba, amelybe állított engem az Isten!(?) Az elmúlt időszakban nagyon sok olyan esettel találkoztam, ahol egy szolgálat vagy nagyon lassan fejlődött, vagy semmilyen előremozdulás nem volt tapasztalható. Sok esetben ez összefüggésben áll azzal, hogy milyen indíttatásból teszem azt, amivel a gyülekezetemben foglalkozom. Miután sokakat megkérdeztem, hogy mi indította őket, hogy végezzék a szolgálatot, és mi ösztönzi őket a folyatásra, nos, el kell, hogy mondjam, eléggé ködös válaszokat kaptam. Egy fiatalember azt mondta, hogy őt a lelkipásztora kérte meg, hogy foglalkozzon a fiatalokkal, és ő most ezen dolgozik. Mikor megkérdeztem, hogy érez-e elhívatást, küldetést, láttam az üveges szemet és a pár másodperc csend elárulta, hogy épp ez a kérdés az, amivel még igazán nem foglalkozott. Sokan vagyunk így. Végzünk valamilyen szolgálatot, mert valaki látott bennem fantáziát, de őszintén szólva, ez még messziről nem az én elhívásom, nem Istentől vettem el, hanem emberi kezdeményezés. Nincs ezzel semmi gond. Az lenne a megfelelő, ha kitenném a gyapjút (Bírák 6:24-40;), és keresném az Uram vezetését. Nem könnyű dűlőre jutni önmagammal. Van, amikor már olyan nagy a lelkesedésem, hogy nem veszem észre az Isteni vezetést. Miért hasogatom ennyire a szőrszálat? Mert az a szomorú tapasztalatom, hogy sajnos túl sok „szolgatárs” dűlt ki a sorból. Már egy ideje gondolkodom ezen, és sajnos erre a következtetésre jutottam, hogy, vagy nincs elhívatás tudatuk, vagy épp engedetlenek annak (a természetes okok, mint elköltözés, gyermekvállalás stb kivételek). Olyan kifogás viszont, hogy belefáradtam, már öreg vagyok, vagytok már elegen, nekem nincs most időm erre – sajnos azt mutatják, hogy a kezdetekkel, vagy épp a jelennel van gond. Ebben nagy segítség az, amikor Péter (2Pt 1:10) a következőket mondja: „Ezért tehát, testvéreim, igyekezzetek még jobban megerősíteni elhívatásotokat és kiválasztásotokat, mert ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani soha. ” Mikor az alapok megvannak, minden vihar, árvíz ki van védve, mert a legnagyobb mélységekben, megfáradásokban is tudom, hogy a reám bízottak el lesznek végezve,mert aki megbízott ad hozzá erőt, bölcsességet!

Második lépés: helyzetfelmérés. Ez az a pont, amikor a testvérek a legtöbb hibát ejtik. Bármilyen szolgálat legyen az, szükséges az objektív analízis. Sok esetben, mikor a szolgálatra kapunk egyértelmű elhívást, akkor már vannak konkrét elképzelések, és már azon gondolkodom, hogy miként valósíthatom meg azokat. De vajon, amit szeretnénk megvalósítani, az valós válasz a szükségekre? Vagy egy már meglévő szolgálatba beleillenek ezek a tervek? Egy helytelen (hiányos, vagy hiányzó) helyzetfelmérés lehetséges, hogy teljesen tönkre teheti azt a szolgálatot, amit talán 10-20 éve szépen felépített valaki. Egy példát hadd hozzak. Egy fiatal lelkész került a gyülekezet élére. Nagy lelkesedéssel, hévvel, mindent eltervezett, és elkezdte a tervei megvalósítását. Hatalmas iramban kezdett neki. Volt, akinek ez nagyon tetszett, mivel dinamikus megjelenése, és hajtóereje volt. Azonban a már szolgálatban lévő testvérek, akik már elég sok lelket megnyertek Krisztusnak, nem tudták a lelkész stílusával összeegyeztetni a saját módszereiket. Nem volt gond, sikeresen átvette ezeknek a szolgálatoknak az irányítását, átszabva azt, egy új struktúrában kezdte el működtetni az adott munkaterületet, ami újabb konfliktusokat szült, mivel a programban résztvevők sem szokták meg a hírtelen változást, és kezdett az egész hanyatlani. Majd minden területen hasonló volt a helyzet. Az egész gyülekezeti rendszer, ami addig, talán nehezen, lassan de biztosan folyt, hamarosan a csőd szélére sodródott. Mi volt mindennek az oka? A rossz tervezés? Nem! A rossz módszer? Nem! A szolgatársak? Nem! Egyszerűen nem volt a gyülekezet igényeihez, üteméhez szabva. Álmaink gyülekezete, lehet, örökre az álmainkban marad, mivel nem vagyunk képesek egy olyan formába önteni, amely a gyülekezet szükségeit-igényeit elégíti ki.

Miből álljon, a helyzetfelmérés? Vegyünk egy nagyon egyszerű példát. Akarunk indítani egy Örömhír Klubot^©. Néhány fontos kérdést fel kell tenni: 1. Ez közös látásmódja-e a gyülekezetem vezetésével? Meg kel beszéljem a gyülekezetem elöljáróival. Ha van támogatás (nem kifejezetten anyagi), imatársakat gyűjtök, hogy imádkozzunk érte, aztán megfelelő helyszínt, egy családot, amely befogad, a gyermekek közelében legyen, megfelelő időpont, tanítók, tanítási eszközök stb. Minden összefüggésben van mindennel. Minden zavaró tényezőt, negatív kritikát komolyan kell venni! Lesznek rosszmájú megjegyzések, ezek arra szolgálnak, hogy mutassák: „haladunk előre…”

Ez egy nagyon egyszerű, de hatékony módja a helyzetanalízisnek. Persze a már működő szolgálatokat is rendszeresen ki kell értékelni, hogy azokat jobbá tehessük.

Harmadik lépés: Végcél! Nos, ez nem egy olyan végcél, amelyet egyszer

megfutok és kész, hanem olyan ez, mint egy olimpiai dekatlon. A nagy egész részletekből áll össze, amelyet minden négyévente rendezésre kerülő olimpián elölről kezdenek. A végcél a mi esetünkben az, hogy az Örömhír Klub^©működjön, és ezáltal a gyermekek megtérjenek, és kiváló lehetőség legyen számukra a hitbeli növekedés. Ez a végcél. Az apró részletek pedig valahogy így néznének ki: 1. vezetést várok az Istentől! A szükség egyértelmű, csak várom az Isteni megbízatást! 2. Helyzetfelmérés. 3. Egy kisebb munkacsoport összeállítása: imapartnerek, házigazda, tanítók, a gyülekezet vezetőségéből valaki. 4. Az időpont és a helyszín(ek) helyes megválasztása. 5. Program elkészítése, hirdetések. 6. A program folyamatosságának biztosítása. 7. Az alkalom beindítása 8. Rendkívüli alkalmak 9. Táborozások. 10. Utód nevelés. És ennek végén minden kezdődik elölről. Persze ez a ciklus kb. 5-6 évenként fordul meg.

A végcél abban segít, hogy helyesen tudjam kiértékelni a szolgálatomat. Amit itt leírtam, azért tartom fontosnak, mert nagyon sok szolgálat abbamaradt, értékes alkalmak megszűntek, és a végén, pont azok, akikért működött az egész szolgálat szükséget szenvednek, hiányosan marad az a terület, amelyet Isten valamikor ránk bízott.

Talán sokan azt mondják, hogy az Örömhír Klub^© távol van tőlünk, de el kell mondjam, hogy ez csupán egy modell, amely sok más szolgálatra is igaz. Mindenki vegye a saját nevét, és helyettesítse be abba, mint szoktuk a János 3: 16 – igeverssel. Az imádságom az, hogy ez a néhány sor segítséget nyújtson mindazoknak, akik készek a szolgálatba állni, vagy épp visszatérni abba.

Áldott Karácsonyi ünnepet!

Megszólítani minden nemzetet

…és megparancsolta őseinknek, hogy adják azokat tovább

utódaiknak…, hogy Istenbe vessék bizalmukat; ne felejtsék el Isten nagy tetteit, és tartsák meg parancsolatait. 78. Zsoltár 5;7;

Mikor a GYEK-ben elkezdtem a munkámat, akkor ez a két igevers motivált a leginkább. És láttam az eredményeket, amelyek valóban ebben az ígéretben meg vannak fogalmazva, mégpedig az, hogy Istenbe vessék bizodalmukat. Korábban ez a látás nem volt meg bennem, nem a lélekmentésért akartam a gyermekekkel foglalkozni, hanem azért, hogy legyen valamilyen hatás az életükben a keresztyén szellemiség által.

De azóta változtak a dolgok! Már nem csak a miutánunk jövő generáció, hanem más nemzetekben élő gyermekek elveszett volta is foglalkoztat. Missziónk szlogenje az utóbbi egy évben különösen is lüktet a fülemben: „Minden gyermek, minden nemzet, minden nap.” Igaz, hogy nem állunk ott, hogy minden nap, de igyekszem, hogy eljusson az evangélium az ukrán ajkú gyermekek közé is. Egyenlőre csak próbálkozásaink vannak. Nagy a különbség a kulturális és vallási felfogásunk között. Például, szerintük Isten az elérhetetlen magasságban van, és kapcsolatba kerülni vele, csak a szent ikonok, és a szent liturgia által, különösen a „Bátyuska” által lehetséges. Ez nagy nyomorúság. A bűn kérdése teljesen mellőzött, elég csak arra koncentrálniuk, hogy el ne szúrjanak valamit, és ki ne essenek Isten kegyéből. Ezt a hamis képet tudni és látni, nem ugyanaz, mivel emellé még tornyosul egy halom babonás cselekedet, ami egyértelműen ördögi, és megkötözi a gyermekeket!

Már negyedik nyara, hogy ilyen háttérből érkező gyermekekkel táborozunk. Most első alkalommal fent a Bereg Camp-ben. Úgy gondoltam, hogy nagyobb hatása van az evangéliumnak, ha egész nap hatása alatt van a gyermek, szóban és cselekedetekben látva azt a hívő emberek által. Kevesen jöttek el. Kevesebben, mint hittem. Látszik, hogy a félelem nagy, mert a Bátyuska azt mondta, mi szekta vagyunk. Érdekes módon a mi gyülekezetünk 400 évvel idősebb…

Fájó, hogy így van, de a lényeg, hogy az a kevés gyermek hallotta az evangéliumot! Az egyik kisfiú hazatérve az édesapját maga mellé ültette a küszöbre és megtanította azokat az énekeket, amelyeket a táborban tanult, és elmondta neki, hogy Istent saját szavainkkal is meg lehet szólítani. Már ez is nagy dolog, és jó tudni, hogy a megtérés nem tőlünk van, hisszük, hogy mint sok más helyen, majd itt is az Úr meghozza időben a megtérés gyümölcseit. Imádkozzunk, hogy életté legyen bennük az elhangzott ige és újjászülessenek.

Honismeret az evangélium árnyékában

Mikor a Bereg Camp építéséről volt szó, akkor a legjobb, legtapasztaltabb, legbefolyásosabb mérnököt akartuk megszerezni. Ez többé-kevésbé sikerült. De mikor Nehémiás eldöntötte a szívében, hogy a leégett kapukat, a szétvert városfalat felépíti, tudta, hogy ő a legtökéletesebb mérnökkel dolgozik össze, akinek a királynál is, és amerre jár, jó befolyása van! Ő az Úrral szövetkezett!

            Táborunkban a Nehémiás történetét vettük, mely tele van izgalmakkal, és nagyon sok üzenet hordoz, mind a hívők, mind a még nem hívő gyermekek számára. A csoportbeszélgetések eléggé színesek voltak. Volt csoport, ahol a gyerekek végtelen kérdésekkel bombázták a tanítókat, mások alapos beszélgetéseket folytattak, másokból harapófogóval kellett kihúzni a feltett kérdésekre a válaszokat. A gyermekek összetétele eléggé vegyes volt. Egyesek olyan környezetből érkeztek, ahol rendszeres alkalmak tömege adja a lehetőséget, hogy halljanak az evangéliumról, míg mások olyan környezetből érkeztek, ahol a hívők száma, és az alkalmak száma is kevesebb.

 De érdekes mód, a gond pont azokkal volt, akik evangéliumi háttérből érkeztek! Ettől függetlenül, egyformán fegyelmeztük őket. Az igei üzenetek mellett minden este Ringu története hangzott, melyet a gyerekek minden este nagyon vártak! Ringu egy pogány (korku nép,India)háttérből származó gyermek, aki meghallja az evangéliumot, engedelmeskedik Jézus hívásának és követőjévé válik. A tábor jellege honismereti tábor volt. Célunk nem a magyarkodás, hanem az, hogy a gyermekek játszva tanuljanak, kultúránkból minél többet megismerjenek, ismerjék meg gyökereiket, hogy hasonló gyökerekkel rendelkezve, mint Ringu Istennek van szabadítása számunkra is. Sokat gondolkodtam rajta, hogy miért is kell ez nekünk. Eddig volt már indián, olimpiai, izraeli táborunk, s nemrég egy barátom felhívta a figyelmemet arra, hogy a gyermekeink semmilyen jellegzetes magyar dolgot nem gyakorolnak (Talán az íjászkodást kivéve). Most viszont meghívtunk egy szíjgyártó és bőrdíszművest, fafaragót, csuhébabát és kokárdát készítettünk, íjászversenyt rendeztünk és lovagi tornára is sor került. Emellett egy történelmi bemutatóra is sor került, ahol a gyermekek nagyon sok honfoglalás - kori eszközzel ismerkedhettek meg! Sőt, még elérkeztünk egy délután a Borzsa folyó duzzasztójához is, ahol a gyerekek kedvükre pancsolhattak. Mindig nagyon kényes dolog vigyázni arra, hogy az evangélium és a körítés között mindig maradjon meg az egyensúly. Erre igyekeztünk, és hisszük, hogy az Úr meg fogja áldani táborunkat, az elhangzó ige megtermi gyümölcsét! Legyen ez imatémánk most és egész nyáron a táborozások ideje alatt!

Júniusi Tábor:

Júliusi tábor:

A jó hír

Épp röplabdáztunk a gyerekekkel, amikor az egyikőjük

megkérdezte:

- „Tessék mondani, holnap is lesz ilyen izé?

- Mármint a bibliai tanításra gondolsz?

- Igen

- Persze, és holnap még többet fogunk foglalkozni!

Hurrá, hallottátok, holnap újra itt lesz a bácsi!”

Már rég tapasztaltam ilyen, vagy ehhez fogható érdeklődést. Mikor az iskolában az állam által szervezett tábor keretében terveztük megszervezni az 5 napos klubbot, akkor kicsit megrémisztettek, hogy az iskola 60 %-a roma származású, gyakran nem is mennek el az iskolába, ha el is mennek, akkor nagyon fegyelmetlenek.

Mindezek mind be is teljesedtek, de az evangélium utáni vágyuk, és a lelkesedésük, az nagyon tetszett. Utólag az ember mindent szebbnek lát, de örömmel töltött el, hogy Újlakon megszervezhettük ezt a kilátástalannak tűnő alkalmat. Ezzel az 5 napos klubbal egy időben a feleségem két másik iskolában, Péterfalván és Forgolányban szervezett ugyanilyen alkalmat barátnői segítségével. Áldott legyen az Úr, hogy 5 napon keresztül 1,5-2 órán át az evangéliummal mehettünk a gyermekek közé, és hangzott Urunk szabadító üzenete! Imádkozzunk, hogy az elhintett mag kikeljen, és gyümölcsöt teremjen az Ő dicsőségére!