Használd az igazi erősségeidet!
„Gyűjts össze hetven férfit Izráel vénei közül, akikről tudod, hogy a nép vénei és elöljárói.” (4Mózes 11:16)
Néhány szomszéd gyerek épített egy kunyhót az egyik fán, és megalapították saját klubjukat. Amikor a felnőttek megkérdezték, hogy kiket választottak meg a tisztségekre, csodálkozva hallották, hogy egy négyéves fiút választottak elnöknek. „Nyilván született vezető” – jegyezte meg az egyik apa. „Hogy lehet, hogy ti, nagyobb fiúk mind rá szavaztatok?” Az illető fia így válaszolt: „Nos, titkár ugyebár nem lehetett, mert nem tud írni-olvasni. Nem lehetett pénztáros sem, mert nem tud számolni. Nem lehetett ajtónálló sem, mert túl kicsi ahhoz, hogy bárkit is kihajítson. Ha semmilyen posztot nem kap, az nagyon rosszul esett volna neki. Így hát ő lett az elnök.” Az élet azonban nem így működik! Nem a hiányosságaid által leszel sikeres, hanem úgy, ha munkába állítod Istentől kapott erősségeidet. Az életben a rendeltetésed mindig szoros kapcsolatban van a képességeiddel. Isten nem hív el olyan munkára, amire nincs tehetséged. Isten azt mondta Mózesnek: „Hozz nekem hetven embert, akiket vezetőknek tartanak.” Nem tudod teljesen kibontakoztatni a benned rejlő lehetőségeket, ha nem az igazi erősségeidet használod. A tökéletesedés mindig az adottságoktól függ. Tudod, mi történik akkor, ha minden idődet azzal töltöd, hogy a gyengeségeidet próbálod kiküszöbölni, de közben nem fejleszted az erősségeidet? Ha igazán keményen dolgozol, sikerül valahogy foggal-körömmel eljutnod a középszerűségig, de azon túl soha. Anyagi szükségek vagy családi kötelezettségek talán megkívánják, hogy egy ideig más területen dolgozz, mint ami az igazi erősséged, de ne állapodj meg ott! Kérd Isten vezetését, csiszolgasd képességeidet, légy türelmes, és Isten ajtókat fog megnyitni számodra.
Forrás: Mai Ige
Forrás: Mai Ige
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése