Barta András és Szilvia blogja: Hálaadó nap

2026. március 10., kedd

Hálaadó nap - 10 éve Magyarországon

Nem sokkal a megtérésem után kaptam ezt az igeverset a Biblia-ból:

„Jól van, jó és hű szolgám! A kevésen hű voltál, sokra bízlak ezután.”
— Máté evangéliuma 25:21

Ekkor értettem meg, hogy Isten elsősorban hűséget vár tőlem a szolgálatban. Akkor még nem tudtam, hogy mire készít engem, de abban biztos voltam, hogy mindazt, amim van, neki kell adnom, és neki kell szolgálnom.

A feleségemmel együtt misszionáriusnak tanultunk, és amikor befejeztük a tanulmányainkat, 1998-ban elkezdtük a szolgálatot a gyermekek között. A misszió során sokféle feladat adódott. Örömhír klubokat indítottunk, tanfolyamokat szerveztünk, táborokat tartottunk.

Érdekes módon mindig egy-egy új területet nyitott meg előttünk az Úr, hasonlóan ahhoz, ahogyan Pál apostol szolgálatában is új kapuk nyíltak. Amikor egy-egy ilyen kapun beléptünk, felmértük a területet, elkezdtük a munkát, kibontakoztattuk, működőképessé tettük. Aztán Isten rendelt arra a helyre egy megfelelő munkást, aki tovább vitte azt a szolgálatot, amelyet mi elkezdtünk.

Ezután Isten megnyitott egy újabb kaput, és nekünk azon kellett bemennünk.

Így telt el tizenöt év, hogy egyik területről mentünk a másikra.

Amikor egy-egy szolgálatot átadtunk, néha kicsit bosszankodtunk is. Úgy éreztük: miért veszi el tőlünk Isten azt, amit olyan szépen felépítettünk? Idővel azonban megértettük, hogy ez a mi feladatunk. Egy-egy terület megnyitása, elindítása és kibontakoztatása — a további építkezést pedig rá kell bíznunk másokra.

A legutolsó szakaszban az ukrán misszió kibontakoztatásán dolgoztunk. Ott azonban azt tapasztaltuk, hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan szerettük volna. Isten olyan helyzetbe vezetett bennünket, ahol fel kellett ismernünk: nem minden történik a mi elképzeléseink szerint.

Ezért odaálltunk Isten elé, és megkérdeztük:

„Urunk, mi a következő terület? Látjuk, hogy bezárultak a kapuk. Nem tudunk továbbmenni.”

Hosszú idő telt el — három-négy hónap imádkozással és kereséssel —, de nem láttuk, merre vezet az út.

Egy alkalommal hazafelé utaztunk az autóban, és a feleségemmel erről beszélgettünk. Nem láttuk a következő lépést, nem volt nyitott kapu. Egyszer csak elkezdtünk Magyarországról beszélni, az ottani szolgálatokról és azokról az imatémákról, amelyekért már régóta imádkoztunk.

Egyszer csak a feleségem megszólalt:

„Nem lehet, hogy Isten azért helyezte a szívünkre Magyarországot, mert oda akar küldeni bennünket?”

Erre azt válaszoltam:
„Végül is imádkozhatunk ezért is. Nem tudjuk Isten akaratát.”

Két hét múlva azonban egy nagyon különös SMS-t kaptam egy barátomtól. Amikor elolvastam, szinte megdöbbentem. Amikor felolvastam Szilvinek, és beszélgettünk róla, mindketten azt éreztük, hogy ez talán Isten vezetése.