Barta Család

Barta Család
Piciny családunk

2014. március 23., vasárnap

Egy szolgálat biblikus megalapozása

Egy dinamikusan növekvő szolgálat alapvető feltétele, hogy legyen egy Istentől szóló elhívás, amelyben megfogalmazódik a kezdet, a helyes helyzetfelmérés és a végcél. A vezető feladata nem kevesebb, mint látni a jelenvaló helyzetet, és megtervezni azt az utat, hogyan érkezhetünk a végcélhoz.
Elég ködös talán az, ami itt most elhangzott, de gondoljuk végig lépésről lépésre.

Az első lépés: Az elhívásom abba a szolgálatba, amelybe állított engem az Isten!(?) Az elmúlt időszakban nagyon sok olyan esettel találkoztam, ahol egy szolgálat vagy nagyon lassan fejlődött, vagy semmilyen előremozdulás nem volt tapasztalható. Sok esetben ez összefüggésben áll azzal, hogy milyen indíttatásból teszem azt, amivel a gyülekezetemben foglalkozom. Miután sokakat megkérdeztem, hogy mi indította őket, hogy végezzék a szolgálatot, és mi ösztönzi őket a folyatásra, nos, el kell, hogy mondjam, eléggé ködös válaszokat kaptam. Egy fiatalember azt mondta, hogy őt a lelkipásztora kérte meg, hogy foglalkozzon a fiatalokkal, és ő most ezen dolgozik. Mikor megkérdeztem, hogy érez-e elhívatást, küldetést, láttam az üveges szemet és a pár másodperc csend elárulta, hogy épp ez a kérdés az, amivel még igazán nem foglalkozott. Sokan vagyunk így. Végzünk valamilyen szolgálatot, mert valaki látott bennem fantáziát, de őszintén szólva, ez még messziről nem az én elhívásom, nem Istentől vettem el, hanem emberi kezdeményezés. Nincs ezzel semmi gond. Az lenne a megfelelő, ha kitenném a gyapjút (Bírák 6:24-40;), és keresném az Uram vezetését. Nem könnyű dűlőre jutni önmagammal. Van, amikor már olyan nagy a lelkesedésem, hogy nem veszem észre az Isteni vezetést. Miért hasogatom ennyire a szőrszálat? Mert az a szomorú tapasztalatom, hogy sajnos túl sok „szolgatárs” dűlt ki a sorból. Már egy ideje gondolkodom ezen, és sajnos erre a következtetésre jutottam, hogy, vagy nincs elhívatás tudatuk, vagy épp engedetlenek annak (a természetes okok, mint elköltözés, gyermekvállalás stb kivételek). Olyan kifogás viszont, hogy belefáradtam, már öreg vagyok, vagytok már elegen, nekem nincs most időm erre – sajnos azt mutatják, hogy a kezdetekkel, vagy épp a jelennel van gond. Ebben nagy segítség az, amikor Péter (2Pt 1:10) a következőket mondja: „Ezért tehát, testvéreim, igyekezzetek még jobban megerősíteni elhívatásotokat és kiválasztásotokat, mert ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani soha. ” Mikor az alapok megvannak, minden vihar, árvíz ki van védve, mert a legnagyobb mélységekben, megfáradásokban is tudom, hogy a reám bízottak el lesznek végezve,mert aki megbízott ad hozzá erőt, bölcsességet!
Második lépés: helyzetfelmérés. Ez az a pont, amikor a testvérek a legtöbb hibát ejtik. Bármilyen szolgálat legyen az, szükséges az objektív analízis. Sok esetben, mikor a szolgálatra kapunk egyértelmű elhívást, akkor már vannak konkrét elképzelések, és már azon gondolkodom, hogy miként valósíthatom meg azokat. De vajon, amit szeretnénk megvalósítani, az valós válasz a szükségekre? Vagy egy már meglévő szolgálatba beleillenek ezek a tervek? Egy helytelen (hiányos, vagy hiányzó) helyzetfelmérés lehetséges, hogy teljesen tönkre teheti azt a szolgálatot, amit talán 10-20 éve szépen felépített valaki. Egy példát hadd hozzak. Egy fiatal lelkész került a gyülekezet élére. Nagy lelkesedéssel, hévvel, mindent eltervezett, és elkezdte a tervei megvalósítását. Hatalmas iramban kezdett neki. Volt, akinek ez nagyon tetszett, mivel dinamikus megjelenése, és hajtóereje volt. Azonban a már szolgálatban lévő testvérek, akik már elég sok lelket megnyertek Krisztusnak, nem tudták a lelkész stílusával összeegyeztetni a saját módszereiket. Nem volt gond, sikeresen átvette ezeknek a szolgálatoknak az irányítását, átszabva azt, egy új struktúrában kezdte el működtetni az adott munkaterületet, ami újabb konfliktusokat szült, mivel a programban résztvevők sem szokták meg a hírtelen változást, és kezdett az egész hanyatlani. Majd minden területen hasonló volt a helyzet. Az egész gyülekezeti rendszer, ami addig, talán nehezen, lassan de biztosan folyt, hamarosan a csőd szélére sodródott. Mi volt mindennek az oka? A rossz tervezés? Nem! A rossz módszer? Nem! A szolgatársak? Nem! Egyszerűen nem volt a gyülekezet igényeihez, üteméhez szabva. Álmaink gyülekezete, lehet, örökre az álmainkban marad, mivel nem vagyunk képesek egy olyan formába önteni, amely a gyülekezet szükségeit-igényeit elégíti ki.
Miből álljon, a helyzetfelmérés? Vegyünk egy nagyon egyszerű példát. Akarunk indítani egy Örömhír Klubot©. Néhány fontos kérdést fel kell tenni: 1. Ez közös látásmódja-e a gyülekezetem vezetésével? Meg kel beszéljem a gyülekezetem elöljáróival. Ha van támogatás (nem kifejezetten anyagi), imatársakat gyűjtök, hogy imádkozzunk érte, aztán megfelelő helyszínt, egy családot, amely befogad, a gyermekek közelében legyen, megfelelő időpont, tanítók, tanítási eszközök stb. Minden összefüggésben van mindennel. Minden zavaró tényezőt, negatív kritikát komolyan kell venni! Lesznek rosszmájú megjegyzések, ezek arra szolgálnak, hogy mutassák: „haladunk előre…”
Ez egy nagyon egyszerű, de hatékony módja a helyzetanalízisnek. Persze a már működő szolgálatokat is rendszeresen ki kell értékelni, hogy azokat jobbá tehessük.
Harmadik lépés: Végcél! Nos, ez nem egy olyan végcél, amelyet egyszer
megfutok és kész, hanem olyan ez, mint egy olimpiai dekatlon. A nagy egész részletekből áll össze, amelyet minden négyévente rendezésre kerülő olimpián elölről kezdenek. A végcél a mi esetünkben az, hogy az Örömhír Klub©működjön, és ezáltal a gyermekek megtérjenek, és kiváló lehetőség legyen számukra a hitbeli növekedés. Ez a végcél. Az apró részletek pedig valahogy így néznének ki: 1. vezetést várok az Istentől! A szükség egyértelmű, csak várom az Isteni megbízatást! 2. Helyzetfelmérés. 3. Egy kisebb munkacsoport összeállítása: imapartnerek, házigazda, tanítók, a gyülekezet vezetőségéből valaki. 4. Az időpont és a helyszín(ek) helyes megválasztása. 5. Program elkészítése, hirdetések. 6. A program folyamatosságának biztosítása. 7. Az alkalom beindítása 8. Rendkívüli alkalmak 9. Táborozások. 10. Utód nevelés. És ennek végén minden kezdődik elölről. Persze ez a ciklus kb. 5-6 évenként fordul meg.
A végcél abban segít, hogy helyesen tudjam kiértékelni a szolgálatomat. Amit itt leírtam, azért tartom fontosnak, mert nagyon sok szolgálat abbamaradt, értékes alkalmak megszűntek, és a végén, pont azok, akikért működött az egész szolgálat szükséget szenvednek, hiányosan marad az a terület, amelyet Isten valamikor ránk bízott.
Talán sokan azt mondják, hogy az Örömhír Klub© távol van tőlünk, de el kell mondjam, hogy ez csupán egy modell, amely sok más szolgálatra is igaz. Mindenki vegye a saját nevét, és helyettesítse be abba, mint szoktuk a János 3: 16 – igeverssel. Az imádságom az, hogy ez a néhány sor segítséget nyújtson mindazoknak, akik készek a szolgálatba állni, vagy épp visszatérni abba.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése