Egy dinamikusan növekvő szolgálat alapvető feltétele,
hogy legyen egy Istentől szóló elhívás, amelyben megfogalmazódik a kezdet, a
helyes helyzetfelmérés és a végcél. A vezető feladata nem kevesebb, mint látni
a jelenvaló helyzetet, és megtervezni azt az utat, hogyan érkezhetünk a
végcélhoz.
Elég ködös talán az, ami itt most elhangzott, de
gondoljuk végig lépésről lépésre.
Az első lépés: Az elhívásom abba a szolgálatba,
amelybe állított engem az Isten!(?) Az elmúlt időszakban nagyon sok olyan
esettel találkoztam, ahol egy szolgálat vagy nagyon lassan fejlődött, vagy
semmilyen előremozdulás nem volt tapasztalható. Sok esetben ez összefüggésben
áll azzal, hogy milyen indíttatásból teszem azt, amivel a gyülekezetemben
foglalkozom. Miután sokakat megkérdeztem, hogy mi indította őket, hogy végezzék
a szolgálatot, és mi ösztönzi őket a folyatásra, nos, el kell, hogy mondjam,
eléggé ködös válaszokat kaptam. Egy fiatalember azt mondta, hogy őt a lelkipásztora
kérte meg, hogy foglalkozzon a fiatalokkal, és ő most ezen dolgozik. Mikor
megkérdeztem, hogy érez-e elhívatást, küldetést, láttam az üveges szemet és a
pár másodperc csend elárulta, hogy épp ez a kérdés az, amivel még igazán nem
foglalkozott. Sokan vagyunk így. Végzünk valamilyen szolgálatot, mert valaki
látott bennem fantáziát, de őszintén szólva, ez még messziről nem az én elhívásom,
nem Istentől vettem el, hanem emberi kezdeményezés. Nincs ezzel semmi gond. Az
lenne a megfelelő, ha kitenném a gyapjút (Bírák 6:24-40;), és keresném az Uram
vezetését. Nem könnyű dűlőre jutni önmagammal. Van, amikor már olyan nagy a
lelkesedésem, hogy nem veszem észre az Isteni vezetést. Miért hasogatom ennyire
a szőrszálat? Mert az a szomorú tapasztalatom, hogy sajnos túl sok „szolgatárs”
dűlt ki a sorból. Már egy ideje gondolkodom ezen, és sajnos erre a
következtetésre jutottam, hogy, vagy nincs elhívatás tudatuk, vagy épp
engedetlenek annak (a természetes okok, mint elköltözés, gyermekvállalás stb
kivételek). Olyan kifogás viszont, hogy belefáradtam, már öreg vagyok, vagytok
már elegen, nekem nincs most időm erre – sajnos azt mutatják, hogy a
kezdetekkel, vagy épp a jelennel van gond. Ebben nagy segítség az, amikor Péter
(2Pt 1:10)
a következőket mondja: „Ezért tehát, testvéreim, igyekezzetek még
jobban megerősíteni elhívatásotokat és kiválasztásotokat, mert ha ezt teszitek,
nem fogtok megbotlani soha. ” Mikor
az alapok megvannak, minden vihar, árvíz ki van védve, mert a legnagyobb
mélységekben, megfáradásokban is tudom, hogy a reám bízottak el lesznek
végezve,mert aki megbízott ad hozzá erőt, bölcsességet!
Második lépés: helyzetfelmérés. Ez az a pont, amikor a
testvérek a legtöbb hibát ejtik. Bármilyen szolgálat legyen az, szükséges az
objektív analízis. Sok esetben, mikor a szolgálatra kapunk egyértelmű elhívást,
akkor már vannak konkrét elképzelések, és már azon gondolkodom, hogy miként
valósíthatom meg azokat. De vajon, amit szeretnénk megvalósítani, az valós
válasz a szükségekre? Vagy egy már meglévő szolgálatba beleillenek ezek a tervek?
Egy helytelen (hiányos, vagy hiányzó) helyzetfelmérés lehetséges, hogy teljesen
tönkre teheti azt a szolgálatot, amit talán 10-20 éve szépen felépített valaki.
Egy példát hadd hozzak. Egy fiatal lelkész került a gyülekezet élére. Nagy
lelkesedéssel, hévvel, mindent eltervezett, és elkezdte a tervei
megvalósítását. Hatalmas iramban kezdett neki. Volt, akinek ez nagyon tetszett,
mivel dinamikus megjelenése, és hajtóereje volt. Azonban a már szolgálatban
lévő testvérek, akik már elég sok lelket megnyertek Krisztusnak, nem tudták a
lelkész stílusával összeegyeztetni a saját módszereiket. Nem volt gond,
sikeresen átvette ezeknek a szolgálatoknak az irányítását, átszabva azt, egy új
struktúrában kezdte el működtetni az adott munkaterületet, ami újabb
konfliktusokat szült, mivel a programban résztvevők sem szokták meg a hírtelen
változást, és kezdett az egész hanyatlani. Majd minden területen hasonló volt a
helyzet. Az egész gyülekezeti rendszer, ami addig, talán nehezen, lassan de
biztosan folyt, hamarosan a csőd szélére sodródott. Mi volt mindennek az oka? A
rossz tervezés? Nem! A rossz módszer? Nem! A szolgatársak? Nem! Egyszerűen nem
volt a gyülekezet igényeihez, üteméhez szabva. Álmaink gyülekezete, lehet,
örökre az álmainkban marad, mivel nem vagyunk képesek egy olyan formába önteni,
amely a gyülekezet szükségeit-igényeit elégíti ki.
Miből álljon, a helyzetfelmérés? Vegyünk egy nagyon
egyszerű példát. Akarunk indítani egy Örömhír Klubot©. Néhány fontos kérdést fel kell tenni: 1. Ez közös
látásmódja-e a gyülekezetem vezetésével? Meg kel beszéljem a gyülekezetem
elöljáróival. Ha van támogatás (nem kifejezetten anyagi), imatársakat gyűjtök, hogy
imádkozzunk érte, aztán megfelelő helyszínt, egy családot, amely befogad, a
gyermekek közelében legyen, megfelelő időpont, tanítók, tanítási eszközök stb.
Minden összefüggésben van mindennel. Minden zavaró tényezőt, negatív kritikát
komolyan kell venni! Lesznek rosszmájú megjegyzések, ezek arra szolgálnak, hogy
mutassák: „haladunk előre…”
Ez egy nagyon egyszerű, de hatékony módja a
helyzetanalízisnek. Persze a már működő szolgálatokat is rendszeresen ki kell
értékelni, hogy azokat jobbá tehessük.
Harmadik lépés: Végcél! Nos, ez nem egy olyan végcél,
amelyet egyszer
A végcél abban segít, hogy helyesen tudjam kiértékelni
a szolgálatomat. Amit itt leírtam, azért tartom fontosnak, mert nagyon sok
szolgálat abbamaradt, értékes alkalmak megszűntek, és a végén, pont azok,
akikért működött az egész szolgálat szükséget szenvednek, hiányosan marad az a
terület, amelyet Isten valamikor ránk bízott.
Talán sokan azt mondják, hogy az Örömhír Klub© távol van tőlünk, de el kell mondjam, hogy ez csupán
egy modell, amely sok más szolgálatra is igaz. Mindenki vegye a saját nevét, és
helyettesítse be abba, mint szoktuk a János 3: 16 – igeverssel. Az imádságom az,
hogy ez a néhány sor segítséget nyújtson mindazoknak, akik készek a szolgálatba
állni, vagy épp visszatérni abba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése