VISZ Piknik

Zsolt. 133:1-3; Zarándokének. Dávidé. Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Olyan ez, mint mikor a drága olaj a fejről lecsordul a szakállra, Áron szakállára, amely leér köntöse gallérjára. Olyan, mint a Hermón harmatja, amely leszáll a Sion hegyére. Csak oda küld az ÚR áldást és életet mindenkor.

Tereprendezés.

17 évvel ezelőtt, amikor a sátortábort elindítottuk, akkor az első megbeszélésen ez volt az egyik fontos feladat – tereprendezés. Mindent elő kellett készíteni, hogy sátrak legyenek, legyen játszásra alkalmas terület, előadósátor és egy sor dolog. Elkészítettünk mindent az áldás fogadására, amely akkor meg is érkezett. Gyermekek sokasága ismerhette meg Jézust Megváltójukként.

 Mikor megérkeztünk a Bács-Kiskun megyébe, egy idő után ugyanez az elv jutott eszembe. Tereprendezés. Elő kell készülnünk az áldásra, amelyet az Úr közvetíteni akar nekünk. Az első alapelv egységben a testévérekkel. Mikor megfogalmazódott bennünk az, hogy kellene egy találkozó, akkor sokat imádkoztunk azért, hogy miként valósulhasson ez meg. Legyen vonzó, felszabadult légkörben, de ugyanakkor a tartalom mindenképp legyen hathatós, és emellett célravezető is. Igy fogalmazódott meg végül bennünk a VISZ Piknik elnevezés. Együtt lenni azokkal, akik ugyanazért küzdünk, mégpedig – hogy a gyermekek megismerjék a Megváltónkat! Mindig nagy kihívás az, hogy valamit egy szívvel és egy lélekkel tegyünk. Pedig a fenti ige alapján bizony az áldás ehhez köthető! 

Az első kihívás a helyszín jó megválasztása. Rengeteg tanya van a környéken, ahol festői táj, gyönyörű épületek kényeztették volna a lelkünket. De mint kiderült, egy ilyen hely bérlése minimum 100 000 forintba is belekerült volna. Ennyit nem engedhetünk meg, még akkor sem, ha ez egy rendkívüli missziós alkalom lesz. S akkor egy szép nap gyermekeinkkel játszottunk a fülöpházi játszótéren, s abban a pillanatban más szemmel néztem azt a helyet. Épp az, amire szükségünk volt. Zöld üde gyep, szépen lenyírva, öntözve, kemencék, és persze közvetlen mellettünk a kultúrház, s mint később kiderült, edények, bogrács üst, amiben főzhetünk, minden rendelkezésünkre állt. Az Úr megadta, hogy a Polgármester, és a jegyző nagy segítségünkre legyen a szervezésekben, melyért köszönet illeti őket!

Volt éneklés, áhítat, előadás, a gyermekeknek bibliai lecke, és játék a játszótéren. Minden nagyon szépen zajlott. Több, mint negyvenen voltunk a gyermekekkel együtt, áldott imaközösségben, és a végén vacsorával (finom gulyásleves), és hosszan tartó beszélgetésben, testvéri közösségben lehettünk együtt. Köszönet a testvéreknek azért, hogy készpénzben, vagy természetbeni adományaikkal hozzájárultak programunk megvalósításához.

Hisszük, hogy ez a találkozó alapjai annak a szolgálatnak, melyben az Úr különleges áldásait készítette el ennek a vidéknek. Szeretnénk, ha folytatása lenne ennek a programnak, és még szorosabbra fűződnének azok a szállak, amelyek összekötnek bennünket ebben a szolgálatban!

SDG 

Az igehirdetés fájdalma.

Az igehirdetés fájdalma.

Jaj, amikor jót mond rólatok minden ember, mert ugyanezt tették atyáik a hamis prófétákkal!" Lukács 6:26;

Nekem az élet Krisztus, és azt tartom, hogy a legfontosabb nekünk, keresztyéneknek, ha mi az életünket, szívünket, szánkat, kezeinket az Úrnak szenteljük! Néha ez nagyon fájdalmas. Miért? Azért, mert sokszor az ami nekünk érték, az másoknak szemét. Az, ami nekünk az élet, másoknak a gúny tárgya. Az amely nekünk a teljességet jelenti, az másoknak túl sok és túl éles, sértő. Akkor mit tegyünk? Hunyászkodjunk meg? Hagyjunk fel az ige hirdetésével? Mindezek a fájdalmak megszűnnek, és békességben élhetünk, ha befejezzük mások háborgatását, a bűneikre és annak következményeire emlékeztetni.

Fájdalmas, amikor nem, hogy értékelnék, hanem inkább kritikával illetik az üzenetet. Túl hosszú, túl sokat beszélsz a bűnről, nem kell riogatni a gyermekeket a kárhozattal, miért nem beszélsz csak Isten szeretetéről?

Nos? Mi is az Isten szeretete? „Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk.” Róma 5:8; Nos, ez, amikor az igaz szenvedett a nem igazakért. Nem az az üzenet, amelyben simogatjuk a gyermekek bűnben pácolt lelküket, hanem elmondjuk, hogy mit tett értünk bűnösökért Krisztus! A szenvedésének értéke pedig csakis a bűn súlyosságán keresztül érthető meg. Mi az igazán Krisztusi szeretet? Ha hagyom a bűneiben tovább érlelődni? Vagy szeretném az elveszett állapotából megmenteni? Vajon miért is nevezik az evangéliumot „mentő szeretnek”?

Én egyben biztos vagyok – míg élek a teljes evangéliumból nem engedek, és a mentő szeretet erejével fogom azt hirdetni. Sok fájdalommal fog járni, mint az eddig is volt, de hiszem, hogy a teljes evangélium az az Istennek ereje, minden ember üdvösségére. (Róma 1:3;), és ezt nem fogom szégyelni!

Kedves testvérem! Felsorakozol azok sorába, akik hasonlóan gondolkodnak? vagy továbbra is megalkuszol, és azt hirdeted, amely a viszkető fülű hallgatóság hallani akar (2 Tim 4:3)? Mert akkor te is olyan leszel, mint fő igénk prófétái, akiket mindenki szeretett.

Engedelmesség

Engedelmesség – azaz, amikor nem úgy történnek a dolgok, mint

ahogyan „ÉN” akarom…

„Menj, és fürödj meg hétszer a Jordánban…” 2 Kir 5:

Szíria ma is a figyelem középpontja, mint akkor anno több, mint 2500 éve. Akkor is forró volt ott a helyzet, mint ma. De akkor volt valaki, aki stabilitást hozott az arámok életébe. De nem csak stabilitást, hanem erőt, hatalmat, sőt rettegést a többi népekben. Mindez egy híres hadvezérnek, Naamánnak köszönhető. Megbecsült ember volt. Azt olvashatjuk róla, hogy az Úr ezközként használta népe felszabadításában. De – itt jön a fekete leves – bélpoklos, vagyis leprás volt. Azt hiszem ma az AIDS-el lehetne összehasonlítani, vagy volt, aki inkább az ebolához hasonlította, annyira írtóztak az akkori emberek a leprától. Gyógyíthatatlan betegség, és gyakorlatilag az ember élve elkezd bomlani. csúnya egy betegség. ma is vannak leprások, de már lehet gyógyítani, vagy legalább is kordában tartani.

         Nos, ez biztos vége volt a pályafutásának, de a népe számított rá, és mindenki fontosnak tartotta. Ő is kipróbált talán végtelen sok módszert, hátha mégis, mint a rákbetegek manapság… Ebben a keresgélésben kap egy „fülest”, hogy van ám gyógyír Izráelben, a próféta meg tudná gyógyítani. Nem láthatok bele Naamán gondolataiba, de az, amilyen vehemenciával útra kel, sokmindent elárul. királyi kísérő levél, ajándékruha, ezüst, arany, nagy kíséret… Bizony mikor az embernek ez a legutolsónak tűnő kapaszkodója marad, arra bizony készülni kell. Mint jó diplomata, előkészített mindent. Csak épp elfelejtette azt, hogy utána érdeklődjön a kislánynál, hogy hová is fogok becsöppeni. De hát az nem szíria, meg a környező országok, ahol csak ajándék és királyi levéllel mindent el lehet rendezni… Ez barátom Izrael! Itt mások a törvények és a szabályok! Nos, barátom, te hogy indulsz Isten megszentelt földjére? Saját elképzelt taktikákkal? Talán te is felszerelkeztél? Gondolod, hogy a szavaid fortélya Istennél hatnak valamit? Ne gondold! Ez az egész kész csalás! Őt nem lehet megvenni, kifizetni, „letudni”! Nála mások a játékszabályok. És talán tetszik vagy nem, olyan pályán játszol, amelyben Ő szabta meg a játékszabályokat. Itt nemúgy működnek a dolgok, hogy te adsz, és akkor Ő is!

         Miután Izráel királya kétségbeesetten tépegeti ruháját, Naamán elkeseredése még kiábrándítóbb, mint azelőtt volt, az Úr azt mondja, nos, itt az idő, úgy látom mindenki felkészült! Mire? Arra, hogy végre megismerjék, hogy kicsoda Ő. Még a király is csak a szájával tudta, hogy megelevenít, meg hogy megöl, de a reakciója alapján világos, hogy tehetetlen. De nem az Isten embere, aki tettre kész, és tudja a megoldást, mind a király, mind a hadvezér esetében. Itt mindenki fellélegez, és azt hinnénk, hogy jön, a „Happy end”. Hát nem, legalább is Naamán számára. A király megnyugszik, de Naamánnak élete legkeserűbb pillanata jön el, mégpedig az, hogy meg kell alázkodnia. Engedelmeskedni kell egy szolga parancsának. Tudniillik, nem is Elizeus, a nagy próféta közli vele, hogy mi a titka a gyógyulásnak, hanem kiküldi a szolgáját. Ejnye-bejnye Elizeus! Hol a jómodor? Nem kellett volna körbe ugrálni, tiszteletét kimutatni ennek a nagy hadvezérnek? Miféle példamutatás ez a mai keresztyének felé? De lássuk be, Naamánnak erre volt szüksége. Túl nagy volt az önmaga elképzelése, amelyben reformot csak így lehetett elkezdeni. Egy kemény „Törléssel”. Ki kell törölni a hamis istenképeket! Az Úr másként játszik, mint az ő hazájában szokás… Fájdalmas, de kijózanító. Nos, ha kellően kiábrándultunk önmagunk szervezte Istentiszteletünkből, akkor jöhet az igazi, amelyben egy a kulcsszó, engedelmesség!!!! Kimondani könnyű, de mikor legyalulja a mi elvárásainkat az Istennel szemben, na az keményen fáj! Megalázkodni, és meghunyászkodni, elismerni, de milyen keserű pirula ez a mi ÉNünknek!

         A szolgák lelkesítő beszéde végre elviszik őt oda, ahol engedelmességéből olyan csodát láthat, amelyben lehullnak az addig elképzelt istenképek az elméjében, világosság gyúl, és tudja a zsigereiben, hogy mit jelent az Urat tisztán, Hozzá méltóan tisztelni.

Nem baj, ha összetörnek az általunk alkotott istenképek, ahogyan elvárjuk Isten munkáját az életünkben, sőt, azt mondom, hogy inkább bele kell simulj az Ő akaratába! Hidd el, a kellő pillanatban te is fogod tudni, hogy mi az Úr akarata! Csak ne felejts el ENGELEMESKEDNI!