Júliusi tábor a Bereg Campben

Mert minden gyermekért harcolni kell!

A gyermek nevetve nézz a szobavezetőjére a csoportos beszélgetések közben, és próbált választ adni a kérdésre, hogy ő mi szeretne lenni: „Én… Hitler akarok lenni!” A csoporttársai jóízűen kacagtak a poénos beszóláson, de mikor a szobavezető rákérdett, hogy vajon tudja-e hogy ki is volt Hitler, persze nagyon jól tudta, hogy ki volt. 12 éves kisrác viselkedése, és a többi srác viselkedése sokkolta a munkatársi közösséget, és bizony még ennél súlyosabb gondok is előfordultak.

Úgy éreztem a világ kifordult mind a négy sarkából, és le voltam dermedve azon, hogy a mai gyerekek miként viselkedtek és beszéltek. Bevetettünk minden olyan fegyelmezési eszközt amivel féken tudtuk tartani az ehhez hasonló dolgokat.

Nagyon örültem, hogy annak ellenére, amilyen bitang módon viselkedtek egymással, nagy volt az érdeklődés az evangélium iránt. Sokan már közülük hitben éltek, de akik nem azok is figyeltek, és bekapcsolódtak a tábor életébe. Ahogyan bontakozott ki a tábor programja napról napra a gyermekek viselkedésében látható volt a változás. De minden változás ellenére nagyon komoly odafigyelést igényelt tőlünk. Nem beszélve a sorozatos megbetegedésekről, amelyek a nagy meleg miatt történt. Szinte minden nap volt egy-két beteg, akik fejfájásra, émelygésre és lázra panaszkodtak.

Az esti alkalmakra törzsek találkozója, ahol a péntek esti nagy törzstalálkozóra készültek, és a missziós történet igazi felüdülés volt a gyermekek számára! A missziós történet egy kis indián fiúról szólt, aki a törzs varázslója kiválasztott utódjának, és a sötét ördögi befolyás alól izgalmakkal teli élettel láthattuk, az Úr miként vonta magához, és lett az Ő gyermeke! Minden este, mint a szappanoperák sorozatai a legizgalmasabb résznél hagytuk abba. A kedd esti történet után az egyik kisfiú felpattant a helyéről, és azt kiáltotta: „Ez nem igazság! Tessék elmondani mi történt!” Másnap viszont annak ellenére, hogy fárasztó napunk volt, mindenki feszült figyelemmel kísérte Aski éltét. Minden  esténkről hangfelvétel készült, melyet a gyermekek kértek!

A törzsek versenyei, és az egyéni és csapatos bajnokságok, mint a birkózás, íjászat, futás, futball, röplabda, mindenkinek adott lehetőséget arra, hogy aktívan bekapcsolódjanak a tábor életébe. De szerveztünk fogalmazás, rajz, versmondó és énekversenyeket is. A tábor csúcspontja pedig a törzsek csúcstalálkozójával teljesedett ki. Itt minden törzs készített egy kis műsort, ahol az adott törzs. mint pl. Mohikán, Cseroki, Dakota és egyébb törzsek bemutatták, hogy mivel foglalkoztak, milyen volt a kultúrájuk.  Emellett vicces és evangéliumi jelenetekre is sor került. Majd végül lementünk A fákból összeállított máglyához és meggyújtottuk. Énekeltünk, és a végén áhítattal fejeztük be a napot.

A záró alkalmon szombat délután kiosztottuk az okleveleket és jutalmakat, volt aki tíz oklevél boldog tulajdonosa lehetett, és ezek közül volt több első helyezet is! A gyermekek nagyon sok szép emlékekkel távoztak, a tanítók mindnyájan alaposan kifáradva, de örömmel távozhattak. Minden vágyunk az, hogy ezek a gyermekek ne csak a tábor élményeivel térjenek haza, hanem azzal a döntéssel a szívükben, hogy ők Krisztust akarják követni! Hordozzuk imádságban a gyermekeket, hogy ez a döntés megtörténjen, és hitükben növekedve gyümölcsöt teremjenek!

Soli Deo Gloria! Mindenért Istennek legyen dicsőség!

Bátorítás egy testvértől

Szervusztok! 

Nagyon megérintett a mostani körleveletek. Igazából nem is tudom, hogy miért. Talán a családias hangulata miatt... Igazából, elgondolkodtam (ha nem figyelek oda, ilyesmit is el szoktam követni) azon a munkán, amit ez az egész GYEK végez a gyermekek között. Írtó nagy energiát igényel, minden területen. Úgy testileg, mint lelkileg. Úgy anyagiakban, mint szellemiekben. Minden tiszteletem a tiétek, akik ebben a munkában részt vesztek. Ez nem egy látványos munka. Itt nem forgolódnak "tiszteletre méltó" egyházi személyek. Mert ez nem az a terület, ahol gyors karriert lehet befutni. (Szóval, a püspöki székhez nem ezen az útvonalon kell elindúlni). Viszont mérhetetlenül fontos, hogy mivel kezdi az ember(ke) az életét. Emlékszem, mikor Búcsúban jártam az iszákosok közé, sokszor hallottam azt a betegektől, hogy nagymamámtól, anyámtól hallottam az Istenről. Az Isten ismerete egy ember életében olyan arany tartalék, amihez végszükség esetén hozzá lehet nyúlni. És az ember életet nyerhet. Nem úgy, mint Móricz Zsigmondnál olvastam, hogy az első világháborúban a fronton lévő katonáknak az utolsó adag élelmiszert csak főbelövés terhe mellett lehetett elfogyasztani. Ha megeszi, az halál. De az Isten ismerete, ha beveszem az evangéliumot, az az élet. A ti munkátok által minden gyerek kap egy "élelmiszercsomagot". Nem romlandó élelmiszert. Ami használható akár nyolcvan év múlva is. Tudjátok, az én Édesanyám gyermekkoromban sokat beszélt az Úr Jézus Krisztusról. Mondhatom, nagyon unalmasnak tartottam. Mindenfelé mentem volna, csak ne kelljen hallgatni a Bibliát. De mikor felnőttem, és elfogadtam az Urat a szívembe, azokkal szemben, akik akkoriban tértek meg, behozhatatlan előnyre tettem szert, csupán a bibliaismeretem folytán. Úgy haladtam előre a hit útján, mint akinek hétmérföldet lépő csizmája van. Úgyhogy teljes mértékben fel tudom fogni a gyermekmunka hasznát. Isten áldjon meg benneteket. Ha el fáradtok, ha el is csüggedtek, tudjátok azt, hogy "a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban".  

Testvéri szeretettel: Olasz Miklós