Barta Család

Barta Család
Piciny családunk

2011. június 9., csütörtök

A nagy Pálfordulat


Beléptem az iskolába, és a tábor vezetője azt kérdezte: "Melyik csoportban szeretnék tanítani, a kicsik között, vagy a nagyok között?" Szinte gondolkodás nélkül a kicsiket választottam. Miért? Mert az én tapasztalatom is, és világban folyó gyermekszolgálat tapasztalata is az, hogy a gyerekek sokkal nyitottabbak, mint a korai kamaszkorban lévő fiatalok!
Mikor legutoljára tartottam Péterfalván a gyerekeknek iskolatábort, akkor egy nagy csapattal voltunk együtt. A vegyes csoportot. nagyon nehéz volt fegyelmezni. Most ez lényegesen más volt. Igaz, az utolsó napon kicsit elszaladt a ló a gyerekekkel, az ismétlő játéknál nagyon nehéz volt fegyelmezni őket - igaz, hogy benn voltunk egy teremben, ahol elfogyott a levegő a végére - de egy nagyon áldott hetünk volt velük.
A legcsodálatosabb dolog, amely ott történt velünk, az az a mély tekintetek, a sok kérdés, amelyre alig érkeztem felelni, és a visszakérdezéskor a karok mind a levegőbe lendültek, még a legnehezebb kérdésekkor is. Mikor befejeztük a programot, a gyerekek elkísértek egész a kapuig, ameddig is beszélgethettünk, és felelhettem a kérdéseikre.
Két nap is a családom egyik része elkísért az alkalomra. A gyermekeket gyakran felkérem, hogy tartsák meg a szemléltetőket, és sokszor fejben kell tartanom, hogy ki volt már segítőm, ki nem, mert nagy volt a segítőkészség. A következő pillanatban Lídia kislányom lekapott egy éneket az asztalról és odaballagott hozzám és azt mondta: "Én is tartani szeretném, énekeljük ezt!" Nagyon meg voltam döbbenve, alig múlott két éves, és tenni akarja, amit lát tőlünk! Melegséggel töltötte el, és szerintem soha nem fogom elfelejteni ezt a pillanatot!
Imádkozzunk közösen, hogy az Úr tegye gyümölcsözővé az elhangzott igét, hisz a téma a nagy Pálfordulat volt, melyben a négy nap alatt helyet kapott Zákeus, Nóé, Méfibóset és Pál megtérése evangélizációs leckék.


Jól esett, hogy odajött hozzám, és megkért, hogy tarthassa a lapot....
Lídia lányom tartja az éneket.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése