KÉRDEZ A GYERMEK
„Ott fenn lakott a csillagok felett,
de mikor karácsony este lett,
lejött a földre, mint kicsiny gyermek.
És – ó –, a hidegszívű emberek!
Kis istállóban kellett hálnia.
Szalmán feküdt. Ő, az Isten Fia.
Elhagyta értünk az egeket.
Ugye, apukám, nagyon szereted?”
de mikor karácsony este lett,
lejött a földre, mint kicsiny gyermek.
És – ó –, a hidegszívű emberek!
Kis istállóban kellett hálnia.
Szalmán feküdt. Ő, az Isten Fia.
Elhagyta értünk az egeket.
Ugye, apukám, nagyon szereted?”
Az apa nem szól. Olyan hallgatag.
De a kis kedvenc nem vár szavakat.
Odaszorítja vállára meleg,
kipirult arcát, s tovább csicsereg.
„Kicsiny gyermek lett, gyenge és szegény,
és ott aludt az állatok helyén,
szűk istállóban. Nem is érthetem.
Milyen meleg ágyacskám van nekem,
pedig csak a te kislányod vagyok.
És Ő, az Isten Fia, Ő a legnagyobb,
szalmán feküdt, amikor született.
Ugye, apukám, nagyon szereted?
De a kis kedvenc nem vár szavakat.
Odaszorítja vállára meleg,
kipirult arcát, s tovább csicsereg.
„Kicsiny gyermek lett, gyenge és szegény,
és ott aludt az állatok helyén,
szűk istállóban. Nem is érthetem.
Milyen meleg ágyacskám van nekem,
pedig csak a te kislányod vagyok.
És Ő, az Isten Fia, Ő a legnagyobb,
szalmán feküdt, amikor született.
Ugye, apukám, nagyon szereted?
Kint csillagfényes, hideg este… tél…
Bent apja ölén kisleány beszél.
Bent apja ölén kisleány beszél.
„Ott sem nyughatott, szalma fekhelyén.
Futniuk kellett éjnek idején.
Halálra keresték a katonák.
Milyen keserves útjuk lehetett.
Ugye, apukám, nagyon szereted?
Az apa leteszi a gyermeket.
‘Ugye, szereted?… Ugye, szereted?’ –
Nem bírja már, el kell rohannia.
A jászolban fekvő Istenfia
karácsonyesti képe kergeti.
Feledte, és most nem feledheti.
Most a szeméből könnyre könny fakad.
Most vádakat hall, kínzó vádakat.
Elmenekülne még, de nem lehet.
Most utolérte az a szeretet.
Futniuk kellett éjnek idején.
Halálra keresték a katonák.
Milyen keserves útjuk lehetett.
Ugye, apukám, nagyon szereted?
Az apa leteszi a gyermeket.
‘Ugye, szereted?… Ugye, szereted?’ –
Nem bírja már, el kell rohannia.
A jászolban fekvő Istenfia
karácsonyesti képe kergeti.
Feledte, és most nem feledheti.
Most a szeméből könnyre könny fakad.
Most vádakat hall, kínzó vádakat.
Elmenekülne még, de nem lehet.
Most utolérte az a szeretet.
S míg a szívébe égi béke tér,
mintha körül a hólepett fehér
tetők, utak felett távol zene,
angyalok tiszta hangja zengene
szívet szólongató, szép éneket:
– Szegény lett érted. Ugye szereted?
mintha körül a hólepett fehér
tetők, utak felett távol zene,
angyalok tiszta hangja zengene
szívet szólongató, szép éneket:
– Szegény lett érted. Ugye szereted?
Túrmezei Erzsébet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése