Barta Család

Barta Család
Piciny családunk

2013. április 23., kedd

Kelet európai régió konferencia


GyEK konferencián voltunk a Kelet európai régió munkatársaival.
Már korábban is volt lehetőségünk egy ilyen konferencián részt venni, igaz, az Oroszországban volt, most viszont Kijev mellett, a missziónk székhelyén Irpenben volt megrendezve. Lehetne ezt egy hosszú hétvégének nevezni, mivel péntektől kezdve keddig tartott. (Szept 15-19) Nagyon áldott alkalmunk volt, ahol olyan testvérekkel lehettünk együtt, akik muzulmán országokból érkeztek. Jelen volt olyan munkatársunk is, akit családjával együtt azért zaklattak, mert keresztyének. Sőt, olyan is volt, aki gyermekeit veszítette el, mert keresztyénné lett. Tőlünk ez távol van, bár nem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő. Én személyesen megemlékezem imádságaimban róluk, akik vállalják az evangélium hirdetését, tudva, hogy ezért milyen kockázatot vállalnak.
Konferenciánk egyik fő előadója az európai igazgatónk, Gerd-Walter Buskies volt, aki előadássorozatával, és bibliatanulmányaival erősített lelkiekben. Így nem csupán egy száraz beszámoló alkalom volt, hanem egy lelkileg jól formált konferencia.
Örültünk a beszámolóknak, jó volt látni azt, hogy különböző kultúrában miként lett élővé Istenünk igéje. A beszámolókban nem a nehézségek hallatszottak ki, hanem az öröm, és az, hogy az Úr miként munkálkodott közöttük, bár tudtuk, hogy melyik országban mik történtek, és milyen körülmények között szolgálnak. Egy kép ragadott meg, amit az egyik muzulmán országból érkezett testvérünk mutatott, amelyen egy ÖHK alkalmával csupán 3 gyermek volt. Örvendezve mesélte, hogy a szülők beleegyezésével jöttek el a gyerekek. Ugyanebből az országból a korábbi konferenciánkon az egyik nőtestvér elmondta, hogy volt olyan időszak is, amikor a hívő keresztyén családok sem engedték el a gyermeküket a VI-ba mondván féltek a szomszédoktól. Áldott legyen az Úr, hogy mindez nyiladozóban van, mint egy bimbó. Imádkozzunk, hogy legyen bátorságuk, bölcsességük a testvéreknek ebben a régióban is továbbítani az evangéliumot! Kérésükre képeket sajnos nem tehetek fel, nehogy e miatt is gondba legyenek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése