Egy újabb mérföldkő az életünkben

1998 nyarán egy döntés született meg a szívünkben arról, hogy belépjünk a

GYEK-be. Nem volt ez könnyű döntés, elvégre gyülekezetalapítás céljából terveztünk külmissziót végezni vagy Odesszában, vagy Fehéroroszországban. De a 78. zsoltár 1-8 verse arra indított, hogy engedelmeskedjünk az Úr hívásának. Azóta minden alkalommal erőt, és kitartást ad, az Ő elhívása, a szolgálat nehézségei közepette.

         A tavaly Magyar régiók találkozója volt Kárpátalján, ahol a régi Magyarország területén munkálkodó magyar ajkú GYEK misszionáriusokat láttuk vendégül 3 napon át. A beszámolókat hallva az anyaország állapotáért, az ott uralkodó munkatárshiányért imádkozva egy teher nehezedett a szívünkre, hogy nagy területek vannak munkatársak nélkül, és magas a munkatársaink átlagéletkora. Ezekért a dolgokért folyamatosan imádkoztunk a feleségemmel, és a magyar VKT szervezéséért, hallgatóiért. Februárban egy kérdés fogalmazódott meg bennünk, hogy mi is elmehetnénk, hogy erősítsük a Magyarországi GYEK szolgálatát. Az Úr elé vittük, és Ő válaszként március derekán a következő Igeverssel válaszolt: ¹Hallgassatok rám, ti szigetek, figyeljetek, távoli nemzetek! Már anyám méhében elhívott engem az ÚR, születésemtől fogva emlékezetben tartja nevem. ²Éles karddá tette számat, keze ügyében tartott engem. Hegyes nyíllá tett, tegzébe dugott engem. ³Ezt mondta nekem: Szolgám vagy, Izráel, rajtad mutatom meg dicsőségemet! ⁴Én azonban ezt mondtam: Hasztalan fáradoztam, semmiért, hiába pazaroltam erőmet. De az ÚRnál van az én ügyem, és munkám jutalma Istenemnél.⁵Most pedig ezt mondja az ÚR, aki már anyám méhében szolgájának teremtett, hogy Jákóbot hozzá térítsem, Izráelt hozzá gyűjtsem. Ilyen nagyra becsült engem az ÚR, Istenemnél van az erőm. ⁶Ezt mondta: Kevésnek tartom, hogy Jákób törzseinek helyreállításában és a megmentett Izráel visszatérítésében légy az én szolgám. A pogányok világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig. ⁷Ezt mondja az ÚR, Izráel megváltója, Szentje annak, akit megvetnek az emberek, akit utálnak a népek, aki a zsarnokok szolgája: Királyok kelnek föl, ha meglátnak, és fejedelmek borulnak le az ÚRért, aki hűséges hozzád, Izráel Szentjéért, aki kiválasztott téged. Ézsaiás 49:1-7;

         Mikor ez megtörtént, a bizottságból külön-külön megkerestem testvéreket, olyanokat, akik kritikusak, és olyan kérdéseket tesznek fel, amelyek nekem is fontosak. A beszélgetéseink véleményük egybehangzóan arról szóltak, hogy engedelmeskednünk kell az Úrnak, és mellettünk álltak imádságban, lelkiekben.

         Ekkor világos lett számunkra, hogy az Úr indít, de sok minden nem volt tiszta előttünk. Hová menjünk, hogyan menjünk, milyen feltételekkel? Egyben biztosak voltunk, hogy csak úgy megyünk, és akkor, ha szükség van ránk. Akkor csak mi ketten imádkoztunk érte, és egy Magyarországon élő testvérrel osztottuk meg azt, hogy miért imádkozunk. Ő akkor meghívott, a szabadságunkat töltsük el náluk, ami meg is történt, és a háromhetes szabadságunk alatt, egy helyi lelkész kérésére, segítettünk egy napközis tábor lebonyolításában. Akkor találkoztunk igazán azzal a hatalmas igénnyel, szükséggel, állapottal, amit feltételként magunk elé helyeztünk. A szívünk nem csak tenni akarással telt meg, hanem félelemmel, mert az ott élő gyermekek állapota sokkal drasztikusabb, mint a Kárpátaljai gyermekeké.

         A Magyarországra érkezésünk előtt azonban rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennünk. A jelenlegi területi munkát szépen kibontakoztatta az Úr általunk, de most ezt itt kell hagyjuk? S akkor kaptuk az Úr igéjét, amely pont azt a szituációt írja le, mint amelyben mi voltunk (Most pedig, mivel már nincs munkaterület ezeken a vidékeken számomra, és sok éve vágyódom arra, hogy eljussak hozzátok… Róma 15: 23); Azokkal a gyülekezetekkel, akikkel lehetőség volt mi már megindítottuk a munkát. Mindig láttuk, hogy úttörő munkát bízott ránk az Úr. Mikor ’98-ban megkezdtük a szolgálatunkat, akkor első éven 30, második éven több, mint 60 ÖHK működött. S akkor álltak munkába új munkatársak, akiknek átadtuk a már működő szolgálatokat. Majd a levelezést adtuk át, majd a Kárpátaljai munka vezetését, majd a tábort, majd Kárpátalja északi részét. És minden alkalommal új munkaterületbe fogtunk, és az Úr megáldotta munkánkat. Jelenleg 32 gyülekezetben dolgozunk közel 100 önkéntes testvérrel. Most viszont az Úr egy új munkaterületre irányít.

         Mikor Szárazdon voltunk, imádságomban kértem az Úr vezetését, és tudni akartam, hogy valóban itt a helyem? A helyi gyülekezet egy missziónak a Kwasizabantu felekezetközi missziónak a része. Nagyon kedvesek, komoly hívő testvérek, akik támogatták a tábort, melyet Tamási kisvárosban szerveztünk. Az Úr még azon a napon, az áhítatomban a következő igével szólított meg: Az ÚR ezt mondta Abrámnak: ”Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked!” 1 Mózes 12:1; Mindenre számítottam, csak erre az igére nem. Ez nagyon határozott és világos válasz volt. Az az érzés kavargott bennünk, mint Anno ’98-ban, mert nem azt terveztük. De az engedelmesség fontos, és megosztottam az Úr vezetését a Magyarországi vezetővel, Ferenci Gáborral, akit ebben a kérdésben szintén vezette az Úr, és örömmel fogadnának bennünket.

         Voltak aggodalmaink a lakhatással, az anyagi kérdéssel kapcsolatban, és az Úr azt mondta: „Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek?” (2Mózes 33:14) S azt válaszoltuk az Úrnak, hogy megnyugtat minket, ha Ő kísér bennünket. 

         Most önök előtt állunk, és szeretnénk látni az önök véleményét ebben a kérdésben. Szeretnénk, ha ez a kérdés mindnyájuk közös véleménye alapján dőlne el. Mindenkinek köszönjük, hogy imádságban hordozta életünket, szolgálatunkat, hisszük, hogy ennek a kérdésnek a válasza is imádságban fog eldőlni.

                                         

Tisztelettel: Barta András és Szilvia